Fondü szubkultúra

Ez a blog a fondü receptek leírása mellett, inkább az elkészítésre és fogyasztásra helyezi a hangsúlyt. Hiszen a hozzávalók csupán a gyarló anyagi része a produkciónak, míg a "jó társaságban egy nagyot zabálunk" érzés öröme maradandó élmény.

HTML

2010.05.30. 22:32 bergermezon

Csoki fondü Emma módra

Nagy dolog történ a héten! Felvatattam az új fondü főző edényt, és egyben az első csoki fondüm is megszületett. Sőt mi több, el is fogyott!

A recept ez az egyszerű csoki volt: http://fondu.blog.hu/2010/05/03/egyszeru_csokifondu Csak tejföl helyett simán tejjel csináltam. Emiatt lett Emma módra a neve, bár végül Emma nem evett belőle.

Na a lényeg, hogy az összetevőket egyből a fondü tálba tettem bele, és a konyhában a tűzhelyen melegítettem, olvasztottam össze. Amikor a massza már szépen folyt, akkor bent az étkezőben az elektromos melegítő már csak szinten tartotta a csoki hőmérsékletét. 

Mártogatni szőlőt, kivit, banánt, meg fekete áfonyát tettem mellé. Az áfonya nagyon ment hozzá!

A maradékot kihűlve betettem a hűtőbe, és másnap megdermedve megettük. Nem keményedett vissza annyira, csak simán megdermedt, kenhető állagú maradt. 

 

Mindenkinek ajánlhatom, ha fel akarja dobni a hétköznap esti kis csoki nassolást.

Szólj hozzá!


A bejegyzés trackback címe:

https://fondu.blog.hu/api/trackback/id/tr142043507

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása